Megrekedt az életem 32 évesen.

A szüleim számára nem létezem.

Bárhová megyek, észre senki sem vesz.

Szörnyű érzés, mintha szellem lennék.

Senkinek sem tűnne fel, ha világgá mennék…

Senkit sem érdekelne, senkinek sem hiányoznék.

Senkit sem érdekel, hová megyek, mit csinálok, mikor jövök,

Senkit sem érdekel, hogy élek e vagy halok.

Ebben az országban mindenki számára SENKI vagyok.

Hiába köszönök, hiába kérek segítséget, hiába kiáltok…

Süket és vak emberek lepték el ezt a világot.

Ülök és nem értem, mi történik velem…

Hová lett a világ, hol a figyelmesség, a szeretet?

Annyira láthatatlan vagyok, hogy akár

Egy boltot vagy bankot is kirabolhatnék,

Elkeserítő, hisz az sem tűnne fel senkinek.

A munkaadók szintúgy észre sem vesznek…

Istenem, miért teszed ezt velem?

Szörnyű érzés úgy létezni,

Mintha nem is élnék,

Szörnyű látni és érezni, hogy a szeretteim

Úgy tesznek, mintha idegen lennék.

Ülök és nem értem, mi történik körülöttem…

Miért bánt az élet folyton engem?

Miért nem vagyok magabiztos? Miért nincs önbizalmam?

Ha szeretetet, s biztatást senkitől sem kapok, ugyan honnan lenne?

Egyedül vagyok – akár a világ végén is lehetnék – egymagamban.

Senki nincs mellettem, senki nem hisz bennem.

Miért nem tudok lefogyni?

Mert nincs, aki szeret, nincs, aki biztat,

Nincs, aki támogat, s biztonságot ad.

Aki számára létezem, aki lát, s hisz bennem.

Nincs mellettem senki – nincsen senki sem.