Édesanyámhoz

Édes-kedves jóanya,

Ki oly sokat fáradoztál értem,

Megvédtél minden bajtól,

Segítettél nékem.

Felneveltél engem,

Megszerettél engem,

Segítetted pályám,

Sokat tettél értem.

Kiskoromtól kezdve

Mindig óvtál engem,

Megvédtél a bajtól,

Átöleltél engem.

Oly sok álom árán

Elhagytad a tervet,

Bánat nélkül:

Mindig így szerettél engem!

Dolgoztál te értem,

Fáradoztál értem,

Jó családban éljek.

Így neveltél engem.

Most, hogy nagyobb lettem,

Megértettem mindent.

Mindazt a sok szépet,

Mit te tettél értem.

Meg szeretném köszönni

A gondoskodásod,

S szeretném viszonozni

A jóságod!

Tudom, eljött a pillanat

Tudom, most van itt a vége,

Most jött el a pillanat.

Köszönöm, hogy éltél értem,

Köszönöm a titkokat!

Sok éven át gondoztál már,

Óvtál engem szüntelen,

Felneveltél, átöleltél,

Segítettél énnekem.

Aggódtál a sorsom miatt,

Támogattál bármiben,

Velem együtt sírtál mindig,

S nevettél a vétkeken.

Most már én is nagyobb vagyok,

Megértem az életet.

Te vagy, kiben szívem örök,

Áldlak téged végtelen!

Hálám messzi sivatagján,

Néked kel fel mind a nap,

S felszárítja, néked égve,

Mind a vizes foltokat.

Esténként az eget nézve

Mindig reád gondolok,

Hiszen te is úgy tündökölsz,

Mint a fénylő csillagok.

Mikor szivárvány ül fel az égre,

Eszembe jutsz jóanyám,

Hisz tevéled színesb lesz minden élet,

Minden szürke csillanás.

Néked dalol a sok madár,

S ezt csicsergi mind neked:

Élj boldogul véges-végig,

Mind az egész életen!

A tökéletes anya

Sok ideig tartott, amíg megismertem a szeretetet.

Nem egy nagy dolog, de mégis valami,

Hogy tudom, sosem elég belőle.

Bár sok imát írtam már át, s nem telik el nap szeretet nélkül,

De nem hiszem, hogy az élet elég, hogy

Megköszönjek neked mindent!

Oly sok szeretetet adtál nekem, s mindig a jó útra vezettél.

Megmutattad nekem, hogyan éljek, mit csináljak.

Mindig az anyám voltál, a tökéletes édesanya!

Mindig jó vagy, ezért áldalak!

Mindenhez értesz, mindent megteszel a családunkért.

S ha egy mosolyt látok az arcodon, én is boldog leszek!

Köszönetet akarok mondani mindazért, amit értem tettél!

Remélem, valaha viszonozni tudom a jóságod!

S talán én is olyan tökéletes leszek, mint amilyen te vagy.

Megmutattad nekem, hogyan kell szeretni,

Megmutattad nekem, hogyan kell segíteni,

És megmutattad nekem, hol a helyem.

Köszönöm azt a sok időt, amit reám áldoztál!

Nagyon büszke vagyok rád,

Mert te vagy az édesanyám, a tökéletes anya!

Édesanyám, segíts, kérlek!

Édesanyám, mondd meg nékem,

Vajon mi lesz máshol vélem?

Vajon milyen ott az élet?

Vajon más-e, mint itt, véled?

Néhány hónap, s máshol vagyok…

Más osztályba, más terembe,

S szomorúan ezt mormolom:

Hiányoznak régi társim,

Tanítóim, s barátaim.

Hol lehetnek? Merre járnak?

Miért jött ez így, oly hirtelen?

Új tanárok, új barátok,

Új könyvek és tanulmányok…

És most vajon mi lesz velünk?

Nem sírhatunk, nem félhetünk!

Átléptünk a nagyvilágba,

Ami teljes rejtély még nekem,

S elhagytuk a védő támaszt,

Mi mindennél többet jelentett nekem.

Merre felé sodor az ár?

Merre megyünk oly szüntelen?

Mondd meg nekem, édesanyám!

Vajon lesz-e végzetem?

Mi leszek én? Hová megyek?

Mi visz engem oly sebesen?

Vajon jó lesz az az osztály?

Miben lesz más, mint a régi?

Vajon hová is tartozom…
Nem látom a fényes jövőt,

S nem tudom, hogy mi leszek…

Van-e éltem egyáltalán?
Vagy az egész egy álom lehet?

Egy szomorú álom, melyből felébredünk,

S a valóság csodásabb,

Szebb, mint bármi…a képzelet.

De ez mind csak álom,

A valóság más és más lehet…

Búcsúzunk

Búcsúzunk hát iskolánktól,

Nehéz szívvel ballagunk.

Lesz helyünk egy más jövőben,

S néha még találkozunk.

De kit tudja, hogy vajon ott az élet

Kedvező lesz e nekünk,

Vagy pedig a nagy tömegben

Mi is búsan elveszünk…

Akármi is legyen velünk,

Folytatnunk kell életünk!

Messze menni, mendegélni,

Mi a csúcsig lépdelünk!

Ne adjuk fel soha éltünk!

Küzdjünk a végsőkig, ha kell!

Harcoljunk, hogy mi legyünk majd

A győztes sereg!

Kik örökké összetartnak,

Jóban-rosszban, szüntelen!

Mi egy osztály leszünk mindörökké!

Éld velünk az életed!

Íme eljött a pillanat,

Mi vagy örökre szétválaszt,

Vagy mindörökre összeköt…

Ne hagyd, hogy téged is

Oly hamar magával sodorjon

Ez a hamis ár!

Küzdj ellene, amíg lehet!

Merészséged épp elég!

Összetartók voltunk mindig!

Küzdjünk hát az elvekért!

Búcsú tőletek…

Bármerre sodorjon is az ár,

Emlékünk szívünkbe zár!

Oly szép volt az év,

Melynek emlékét őrzi rég…

Oly csodás napokat töltöttünk el együtt,

Hogy azt elmondani nem lehet…

Jóban-rosszban együtt voltunk,

Legyen az bánat, avagy szerelem.

Kérlek, enyhítsd e fájó szív hevét!

Mert olyannyira rossz nélkületek,

Mint másnak a halál!

S nem lel megnyugvást szívem,

E búcsú maga az ár!

Az az ár, amely

Mindannyiunkat másfele visz.

S őt okolom,

Amiért többé már nem lehettek itt!

Miért, mondd Istenem!

Mire ez a megpróbáltatás?!
Mi akárhogy is veszekedtünk,

De szerettük egymást!

Rohamos ütemmel lépdelek az utamon,

De minden erőmmel azon vagyok,

Hogy ne előre, hanem hátra vigyen az út…

Vissza oda, hol még együtt voltunk.

S kérlek, égbeli Atyám!

Legalább ezt engedd meg

E szomorú szív birtokán!

Csak jót adj mindnyájunknak!

S teremts jó osztályt,

Mely legalább ennyire összetart majd,

Mint mi, az élet fonalán!

Segíts, hogy még találkozzunk,

S áldj meg minket Jóatyánk!

Az utolsó perc

Szomorú e perc,

De derűt csalogat,

Hosszú évek után

Búcsú e pillanat.

Ez volt a végső cél,

Félni már nem szabad!

Remélni kell mindig!

S várni a rév utat!

Remény nélkül

Az élet elveszett!

Érezned kell!

Lépni!

Élni az életet!

Küzdj!

Még fiatal vagy,

Légy bátor és erős!

S emlékezz örökké!

Hisz emlékeid szíved őrzi,

S benned élnek szüntelen!

Vedd őket elő, ha elfáradtál,

Vagy csupán megpihenni térsz,

S meríts erőt a régiekből!

Merj emlékezni még!

Búcsúzás

Búcsúzom tőled

Oly sok együtt töltött év után.

18 évig voltál a barátunk,

S még legalább eddig maradj!

Oly nagy titkokat

Tártunk fel előtted,

S milyen jó volt tudni,

Hogy te mindig megértesz.

Segítettél nekem

A jóra gondolni,

S sokáig mutattad

A helyes utat nekem.

Ha volt valaha olyan,

Ki megértett, az csakis te lehetsz.

Örömben és bánatban

Mindig velem voltál.

Akárhányszor próbáltam

Letérni a jóról,

Te mindig ott voltál,

És segítettél visszatérni a jó útra.

Együtt éreztél velem,

S te voltál az,

Akit először az életben

A barátnőmnek tekintettem.

Mikor szomorú voltál,

Azon töprengtem,

Hogyan is cselekedhetnék,

Hogy újra felvidulj.

Te mindig a jóra törekedtél,

Nem keresve más és más utat,

Titoktartó voltál mindig,

Nem akartál rosszakat.

Értünk oly sok mindent tettél,

Mi meg érted semmit sem,

Oly nagy veszteség ért téged

Miattunk az éveken.

Te mindig őszinte voltál,

Olyan, akár a nárcisz,

S megértő, meg kedves is,

Fehér rózsaszál is.

Szelíd és aranyos,

Megértő és kedves,

Odaadó, őszinte,

Ez jellemzett téged.

Mindenféle bölcs tanáccsal

Láttál el bennünket,

Irodalom, s költészet

Virágzott fel benned.

Szép verseket írtál,

Oly mélyre hatókat,

S szépen írtál,

S festetted a múltat.

Reméljük, hogy mindig

Boldog leszel,

S azt tudjuk, hogy

Mindig vidám leszel.

Hisz vidám, s boldog

Voltál eddig,

S érzelemdús költőnk

Maradj továbbra is.

Nagyon fogsz hiányozni,

Nem lesz, aki megért,

De azt kérem tőled,

Hogy légy mindig boldog,

S ne keseredj el.

Éld hát az életed,

Szeresd majdan kicsi párod,

De ne feledkezz el rólam,

Hisz mindig ezt kívánom.