Néma, mint a sír

Kedvesem most nem szól -

Szíve néma, zord már.

Tollam színe fakul...

Papírra folyt tintám.

Eső mossa szemem...

Könny áztatja szívem...

Levelem véresen

Pihen tenyeremen.

Kedvesem már nem hall -

Lelke kihűlt, csendes.

Minden szavam elszáll...

Tekintete üres.

Szerelmesem beteg –

Nem szól, nem lát, nem hall...

Bágyadtan néz reám...

Nem hisz nekem... nem már...

Életem Könyvébe

Lopózott Ő hajdan...

Én Őt felismertem –

De Ő mégse hallja...

Néma, mint a sír már...

Szívét rég bezárta...

Ládikója kulcsát

Titkon – visszalopta.

Halálomra

„Csupa könny és csupa sóhaj...

Csupa – mindent elmondó – néma óhaj...”

Régi kopott könyvek,

Fekete tengeri tekercsek...

Évezredek krónikái nyugosznak kezedben.

Ugyanazon mesék,

Régi ógörög történetek...

Mégis... bennük ezernyi apró rejtett üzenet.

Kinyitottam könyved...

Életed, s sorsod láttam benne...

Mindent... amit már ismertem, s amit még nem – Téged.

Igaz útra leltem...

Könyved titokzatos sorai

Fény-árnyék játékával játszottak össze szememben.

Láttam könnyes szemed...

Szép, rózsavirág tekinteted...

Gyémánttól csillogó igazgyöngy – én hittem benned.

Új világ csodája...

Szivárvány-eső csillanása...

Szíved elhallgatott, nem szól – örökre bezártad.

„Emlékszel még, hogy mennyire

Vártuk azt a pillanatot?

Emlékszel, mennyit szenvedtünk egymás nélkül?

S most... ismét egymagamban... könnyeidet könnyezve,

Halott életem utolsó porszemében... még mindig Reád gondolok...

Mert vak voltál, drága lélek,

S nem láttad, és nem érezted,

Hogy rajtad kívül igazán, örökké

Senkit sem szerettem...”

Utóirat:

Te voltál az életem, te voltál mindenem...

Az eső, a nap, a szivárvány az égen...

Mikor vihar dúlt lelkedben, csitítottam...

Mégsem értesz...

Te voltál a szemem, te voltál a lelkem,

S most szétszaggattad, s megölted...

Hiú voltál, hogy elhidd szívem szavát...

Minden élő fölött Egyetlenem voltál...

Csakis Téged szerettelek, senki mást –

Jobban, mint magát a Halált.

Tiéd volt a szívem, te voltál mindenem,

Mi embernek csak lehet...

A barát, a szerelem, az élet,

A sóhaj, a gyémántom, minden kincsem...

De te mégis hátat fordítottál nekem...

Visszalöktél a Halálhoz, újra jegyesévé tettél...

Istenhez már hiába is fohászkodom... megtagadott...

Forróságban, utolsó elhullt könnyeim záporában –

Halál kezét fogva vágyom halálom...

Halál – megváltani sorsom várom...

Hadd legyek egyetlen, ki Halál jegyeséből

Násszá lett – a holt tetemek fölött...

S nem kérek enyhítést...

Hadd fájjon, hadd pusztítson el végleg...

E mindent elsöprő, haláli végzet...

Lelkem kriptájában szívem örök nyugovóra térhet...

Vártam... vártam... mindhiába...

Isten áldjon Téged...

Szeretlek, bármilyen hihetetlen is...

Egyetlen voltál számomra a Földön...

Szerelmes könnyeim hullanak végig az egész világon...

Meghaltam... sírkövem alatt nyugszom...

Utóirat: Szeretlek…

„Elhagytam földi temetőm,

Hogy szívem égbe szökkenhessen Véled…

Felbontottam Halállal való jegyességem…”

Forró fénysugárban fürdik a tavaszi felleg…

Napsugár fényétől csillanó víztükör menti meg a lelkem.

Szomorú a szívem Tenélküled, Kincsem…

Örömöt lehelni lelkembe még a forróság sem képes.

Csoda vagy nekem, az Élet Csodája!

Mások nem értik, hogy e két szív összetartozik, nem árva.

Mosolygó szemedtől megdobban a szívem…

Annyira szeretlek, hogy szavak nélkül is elolvasztasz engem.

Szemedbe nézve elveszek a múló csillagfényben…

Szemedben ezernyi gyémánttól csillogó láng melengeti szívem.

Elvakítja szemem szemed tűzlánggal táncoló parazsa…

Hinni sem merem, hogy e gyémánttükör szívemnek otthont ad.

Kéz a kézben, lelkünk összefonódva,

Ajkunk összeforr - hevesen - a csókban.

Szerelmünk lángoló máglyáján pihenünk –

Tekintetünkkel, s egész lényünkkel egymást ölelve.

Lelkünkben szenvedélytől lángoló tűz lobog…

Titokban egymás gyémántjai lettünk.

Rózsafátyol hint édes dallamot…

Szívünk – csöndesen – egymásért dobog.

Meghitt gyertyafényben, lángoló szerelmünk tengerében

Együtt álmodunk mézédes homályban, s pislogó rózsafényben,

Megfürösztve milliónyi gyengéd érintésben…

Szíved kulcsát szívem kincsesládikójába helyeztem.

Számomra édesebb vagy, mint a méz,

Édesebb a pillecukornál, édesebb a forró, s jéghideg teánál.

Fontosabb vagy nekem minden egyes szónál,

Minden egyes lénynél – fontosabb az életemnél.

Szerelmünk a legigazabb szerelem messze a világon

… az égben köttetett, s útra kélt a halálból,

Hogy boldoggá tegyen.

Kedvesem, szemeddel a világot hoztad el nekem.

Egy szép reggel csókot lehelünk az élet hajnalára…

Megfogod majd kezem, s elkísérsz az útra –

Együtt lépünk majd be az élet kapujába…

Kéz a kézben, egymásból boldogságot sugározva.

Boldoggá tesz engem, hogyha látlak -

Csodás tekinteted megérint, s áthat.

Légy mindörökre megváltóm, s társam!

Szemedben a szemem szerelemmé olvad…

„Elhagytam földi temetőm,

Hogy Egyetlen légy számomra a Földön…

Levelem hagyom örökül Neked, Drágagyöngyöm…”

Utóirat: Szeretlek… szerelemmel, szenvedéllyel, őrülettel, gyengédséggel, lágy csókokkal, múló fénnyel, gyertyalánggal, napsütéssel, tengervízzel, éltető folyóval, erdei fák óvó árnyékával, hűvös szellők lágy ölével… édes, igaz szerelemmel…

... az Égben köttetett

Örök szerelem, mi az Égben köttetett...

Álmok tengerében édes álmunk valósággá lett.

Száz év magány, és gyötrődés után egymásra találtunk,

Mi... kik angyalok, álmodozó gyermekek voltunk.

Szelek szárnyán repült tova megfáradt életünk,

Fájdalmaink, könnyeink, gyötrelmeink tengere kiszáradt, elült.

Kopott könyvek, régi kéziratok, fájdalmas, véget nem érő dallamok...

Mind elfeledtük, eltemettük... Végső állomáshoz érve - együtt - kikötöttünk.

Semmi sincs a világon, mi hozzád fogható...

Egyetlen vagy számomra - ki igaz, tiszta, jó.

Szerettelek mindig is - látatlanban, élőben, s tiszta fényben...

Forró karjaidban szeretnék majd meghalni - ha érzem...

Emlékszem angyali szemedre - égi, tiszta, s szerető tekintetedre...

Ajkaimon érzem még ma is forró csókjaid éltető tüzét...

Emlékszem első találkozásunkra, mikor szíved szavát először hallhattam...

S most hajnali harmatcsepp játszik ajkadon - szerelmed zálogát őrzöm ajkaimon.

Sohasem hagylak el, nem utazom messze!

Veled maradok Kedves - mert igazán szeretlek.

Meghitt csendben, gyertyafényben

Reád gondolok... a nap fényében

Szerelemben megfürösztve. Együtt szállunk messze-messze,

Gondolatink szárnyán, kéz a kézben, szerelemben, örök élten.

Lelkünk örökre összeforr az égi szerelemben,

Hamuvá porladunk a perzselő szenvedélyben...

Szemed tükrében látom a szemem,

Tekinteted tüze felolvasztja szívem...

Minden lélegzeted magamba ölelem,

Csókjaid, s szíved szívembe helyezem...

Feledés

Feledd el arcom romló földi mását!

Halál torkának fojtó vallomását…

Feledj örökre minden múló képet!

Ne révedj a múltba többé sosem!

Hagyd örökül neved, szíved szárnyát!

Ne sírj… mi elmúlt, többé nem fáj.

Engedd a földet szíved közelébe,

Nyomj reá pecsétet, s érezd, elnyel téged…

Szállj a végtelenbe, ahol nincsen bánat,

S ne nézz vissza, hiszen úgysem várnak…

Engedd messze szárnyad, hadd repüljön véggel -

Angyali tükrében a csillogó fénnyel…

Hópihe, ha száll a gyarló rétre…

Már csak lelked szárnya emel fel az égbe.

Nem leled a sorsod, ó te angyal, drága…

Elveszve, ha látod, nem vagy árva.

Felhőkben, ha fürdesz, sír a lelked,

Könnyes szemeimmel téged elkísérlek.

Lélekirtó, fájó, kínzó emlék…

Bár tudnám, mi végre lettél vámpír...

Embereket eszel vérző szíved nyársán,

Beléjük csókolod minden végső imád.

Esőcseppet hullajt minden kósza felleg,

Minden élő érzi, elhagytad a lelked.

Gyilkos éjjel holttá szeretsz engem,

Nem menekülhetek, hiszen elvéreztem.

Szelek susogása ringat minden éjjel…

Holt lelkek temetőjében holt vándorrá lettem.

Napjaim könnyezem patakpart vizében,

Egyszervolt álmok hullanak a mélybe…

Belefúlnak szépen minden csepp vizébe,

Vérrel telt csókjaid elhalt szívemben is érzem.

Nem menekültem, nem is tehettem -

Lelkem poklod tengerével forrt örökre össze.

Zombiként kószálok, nem lelem a helyem…

Szomorú vagyok, mert fájdalmat okoztam neked.

Bocsásd meg vétkem, drága lélek…

Gyarló voltam, s nem mertem elhinni, hogy szeretsz.

Angyalszárnyakon lépdelő gyászhuszár a nevem…

Halál jegyeséből lett jegyesed szeret.

Őszintén bánt, hidd el, hogy megsebeztem szíved.

Féltő tekinteted örökre ölelem…

Szemeidben láttam gyarló szemeimet…

Lángoló tekintetedbe merült életem ösvénye veled.

Szívemben könnyezem ajkad, csókod, szavad…

Gyilkos kárhozat örvénye, mi örökre bennem maradt.

Halál torka fojtogat.. hamuvá porlaszt szerelmed tüze -

Örökre bennem élsz, szerelmed éltet, éget,

S feldúl engem minden pillanatban, mindörökké…

Ámen.