Ébred a tavasz

Ébred a tavasz,

Csicseregnek a madarak.

Dúdolják a sok jót,

Mit tőle várhatnak.

Az orgonaillat,

Mely átnyúlik az égbe,

Oly nyugtató.

S a napsugár!

A fényes napsugár!

Mely csillogtat és

Elvarázsol,

Egy színes varázsfény.

De most csendes minden.

Szó szó nélkül marad.

Mást se hallok,

Csak a csendes-ürességet.

Pedig a fák,

Melyek az eget érik,

Oly magasak,

S látatlanok.

Tavasz van, tavasz van!

Ébred a tavasz,

S vele a szerelem,

De nekem párt, már

Sohasem kereshet.

Nem vígasztal senki,

Magam boldogulok,

Régi korok árnyán

Régen túlszárnyalok.

Vártam! Régen vártam,

Hogy eljöjjön hozzám,

Szeressen meg engem,

S velem minden hibám.

Nekem a szerelem

Nem adatik meg.

Leszek hát boldog nélküle,

Így nem is kell a rosszkedv.

Megvagyok én magam.

Minek nekem más is?

Vagyon elég eszem,

Elfordítom máris:

Olyan szép tájra,

Mit le nem írnék,

Le nem írnék,

Akkor sem, ha tudnék.

Eldalolnám néki,

Mily nagy áron kéri:

Milyen más az élet,

Milyen más és régi.

Nem kell nékem Isis,

Megvagyok én így is.

Érzem, jobb lesz minden,

Sokkal jobb, és mégis:

Félek! Hiába van minden,

Hiába van mindez,

Ami rég élt bennem.

Gondolkodás nélkül

Embereket öl meg,

Csak azért, mert ő már

Nem akarja mindezt.

Bele se törődik

A kínszenvedésbe,

S nem állja útját

Ennek az egésznek.

Oly sok éven át már,

Nem törődve kárán,

Nem gondolja végig,

Oly nagy áron kéri.

S hiába van minden.

Hiába van mindez,

Hogy egy csata végén

Háború öljön meg?!

Hisz ez képtelenség!

Ennyire rossz lenne?!

Ennyi emberárat

Fizetne a mennynek?!

Pedig nem is kérte,

Mert tudja, mikor kéne

Elvinni a rosszat,

S elhitetni mindezt…

Élni szeretnék még!

Élni, oly sok évig,

Ameddig csak lehet!

Ez az álmom, végig!

Szeretem a hazát,

És a sok lakóját!

De a háborútól

Rettegek, mert elnyel!

A köpönyeg

Lév egy köpnyeg ősidőkből,

Hamar letűnt óidőkre…

Lett egy újabb utódféle,

Ellopák azt, nincs még vége…

Kimúlt szegény tulaj pára,

S kísért óta lelke nyugalmára…

Karácsony előtt

Hideg, hűvös szél fúj

Téli éjszakákon,

Megdermedve kuporodok

Össze szalmaágyon.

Dideregve, mégis jókedvűen,

Maholnap már karácsony

Ünnepe köszönt be…

Boldog karácsonyt!

Eljött a tél és lehullott a hó.

Vágyódva nézem, mert tavaly nem volt.

Kint lennék én is, hisz gyönyörű szép…

De korán van most, visszahúz a kép.

Sokszor elnézem a világ zaját,

De engem már nem érdekel a világ…

Feldíszített fenyőfánk gyönyörű,

Kint és bent egyszerre lennék, szerűn.

Mert minden szép és boldog a világ.

Várom, hogy eljöjj egy szép éjszakán.

Karácsony szentestéjén koszorú,

Díszeleg az asztalon, szomorún.

Nemsokára boldog lesz a világ,

Mert eljön az éjfél, s az ajándék már.

Van, ahol buzgón várják: Virrad már!

Mily boldog lesz így az egész világ…

Befogadó, szerető, segítő, együttérző,

Az ember sokaság…

Ez a nap oly boldog, kíváncsi már:

Nagyon szeretne látni fenyőfát,

S boldog emberek sokaságát…

S reméli, mindenki boldog lesz tán…

Jó lenne örömöt szerezni már…

Ilyenkor változik ember-barát.

Eljön a Jézuska mindenhová,

S újjászületik így a világ…

Sok száz hópihe

Hullik a hó, sok száz és ezer,

Sőt millió féle mintázattal

Hull a földre, s beborítja az egész világot.

Hófehér minden, s oly gyönyörű, hogy

Hozzáfoghatót nem lehet elképzelni.

Az éjszakák világosak, sőt rikítók.

A telihold is csak félhomályban látszik.

De az ablaknál állva minden oly szép.

Sokszor én is beleélem magam

Ebbe a világos, mennyei világba,

Hol minden és mindenki boldog.

A szeretet lángja az emberek szívében

Erősen, hatalmas lánggal ég,

S vigyázunk rá, így nem alszik ki még.

Mily jó és szép, közeleg az ünnep,

Melyet egész évben nagy örömmel várunk.

A fenyőfák a téren új gazdákra várnak,

E napon lesz feldíszítve a fenyőfák száza,

Kidíszített épületek meghitt szobácskája.

A fenyőfákra sok-sok színes dísz vár,

Aranyszínű, ezüstszínű szálak.

Rózsaszín, zöld, kék, piros, lila, s még

Sok más színű dísz magányosan állva

Várja, mikor jön el a karácsony éjszakája.

Határtalan boldogság járja át a Földet,

Hisz karácsony ünnepe köszönt be az éjjel.

Reménykedve nézem a sötétben a holdat,

S azt kívánom: legyen e nap a béke, boldogság, s

Szeretet útja!

Téli panasz

Vágyakozva néztem a boldog családok

Szép karácsonyát a filmeken, és

Arra vágytam, hogy nekem is

Részem legyen egy ilyen

Meghitt, békés és boldog karácsonyban.

De az én karácsonyom

Szomorú és fájó, és könnyekkel átszőtt.

Nekem csak bánatot és bút hoznak az ünnepek,

S a keserűségtől a szívem szakad meg.

Nekem sosem lesz olyan karácsonyom.

Én mindig, mindig fázni fogok.

Szomorú az életem és senkim sincsen.

Nekem sosincs igazi karácsonyom:

Tél van, és boldogtalan vagyok.

Én mindig, mindig fázni fogok.

Szerelmes levelek a homokban

Egy levél…

Alig teleírva.

De oly nagy érzéseket tartalmaz,

Melyeket ember-asszony vált egymással.

Ez szeretetük jele egymás iránt.

Mert szeretik, sőt imádják egymást,

Képesek lennének egymásért meghalni,

Feláldozni boldogságukat egymásért…

Egy levél…

A pusztában.

A végtelen homok kellős-közepén,

Mely nélkülözhetetlen, sőt elválaszthatatlan,

A szeretet jelképe.

Ó, mily régi lehet…

Milyen hosszú ideje lehet ott?

Egy darab papír, amely értéktelen,

De e két embernek kincseket ér…

Egy levél…

Mely már, talán ősidők óta rokon…

S a tiltott szerelem tükre is…

Mégis oly csodaszép, ámulatra méltó dolog…

Mindig is csodáltam azokat a férfiakat,

Akik mernek írni annak,

Aki nekik kedves,

Legyen az jóbarát, avagy szerelem.

Nincs is annál szebb,

Minthogy egy férfi tollat ragad, és ír…

Csodákat tud művelni…

Út a szívedhez…

Nem akarok, és nem is tudok élni nélküled.

Képzeletben mindig velem vagy,

Minden áldott éjjel rólad álmodom.

Azóta nem telik el nap,

Hogy ne gondolnék rád.

Bár ne veszítettelek volna el…

A szavak gyorsan jönnek,

De az idő annál lassabban múlik,

Amíg megtalálom a szívedhez vezető utat.

Mit tegyek és hová menjek,

Mihez kezdjek, mit csináljak,

Hogy megtaláljam a szívedhez vezető utat?

Te vagy a legjobb dolog az életemben!

Most nem veszíthetek

Sohse kértem, hogy csak engem szeress,

Hogy fennhatóságom alatt állj.

Sohse kértem, hogy légy mellettem,

Hogy erős lehessek, amikor nem vagy velem.

Mi lesz velem, ha már nem leszel velem?

Most nem veszíthetek,

Most van rád a legnagyobb szükségem!

Most nem veszíthetek!

Sohse gondoltam, hogy valaha is elhagysz engem,

Sohse gondoltam, hogy valaha mással éled az életed.

Sohse fordulnék el tőled!

Nem akarok magányban élni újra!

Nem akarok egy űrt a szívemben!

Soha többé nem kell a magány!

Szívdobbanás

Aki tudja, mi a magány,

Az ismeri igazán a félelmeket.

Mert ez nem csak egy űr a szív mélyén,

És nem is hiányérzés, mely gyorsan gyógyul.

Ez maga a szív, az élet fonala is.

Boldogság csak párszor jöhet szóba,

Szerelem csak egyszer létezik.

A szív igazán csak egyvalakiért dobog.

Ha mindent tudni akarsz, vedd komolyan!

Tedd kezed szívedre, kérd, mondja el:

Vajon ki az, kit oly régen keresel?