Fő a pozitivizmus!

Lekésted a vonatod,

Elszaladt a HÉV,

Villamosod láthatáron kívül...

Mégis pozitívan mész.

- Gyalog –

Csupán 10 kilométer,

Amit ma megtettél.

Másnak ez semmi,

Hiszen ott a cél

- Ott lebeg a szeme előtt:

Kocsi, pihi, zene, tér...

- De te pozitívan élsz!

Fitt vagy, s elég erős.

- Ugyan mi az a 10?

Akár húszat is megtennél

- Simán! –

Körülötted autók, falak,

Járda sehol

- Minek is az? -

De te bátran mész.

Fejednek ütközik egy madár

- Légből kaptál áldást –

Az ám!

- Csak épp nem a szádban landolt –

Hiszen biz az sütve nem volt –

Még.

Annyira jó a kedved.

Látod

- Isten szeret Téged.

Meghat a felismerés

- De azért ennyire? ...

Mosolyogva mész az úton,

Szavad eláll – már csak loholsz.

Pozitív vagy! Nem gondolkodsz...

Nemsokára partot is érsz

- Épp vége a munkaidőnek –

Mire odaérsz.

De jó! De jó – hogy felkeltél!

A szád füledig ér

- Hát ezt a napot is megélted.

És pozitív vagy – még mindig.

Nem tántoríthat el Téged a pesti közlekedés.

Mosolyogva, jókedvűen – haza indulsz... a sötétben...

Pozitív vagy – csendesen remélsz.

Éljen, éljen, éljen!

Ez a napod is megérte

- A végét.

- Na most mi lesz?

- Haza indulsz? Vagy csövezel?

- Úgyis közel már a reggel...

Maradsz végül – fáradt ember...

Holnap pedig túlórázol – hisz így a fair.

Fő a pozitivizmus!

Vidáman mosolyogsz

- Bele a világba...

Hazugság volt minden

Világképem, emberismeretem

- Cserben hagyott, átvert engem.

Napszemüveg, s hazug fény

Mérgezte vérszínűre szemem.

Minden, mi volt – miben hittem,

Sosem volt – csak délibáb előttem.

Igazságra hazugságot kaptam,

Mert nem láttam jól,

Hiszen megmérgezték tekintetem

- Hazug, égszín, tompa szemek.

Délibáb volt minden álmom,

Délibáb volt az életem.

Délibáb – csak rongyos délibáb volt

Mindig szavad, s tekinteted.

Igazságra áhítoztam

- Mégis... csak hazug szó,

Mit én valaha tőled kaptam.

Mit ér az őszinte szó,

És a becsület,

Ha a hazug ember győzedelmeskedik

Mindig a jó felett?

Délibáb volt – égszín – tekinteted...

Hazugság - csak ócska hazugság volt minden – veled.

... Csupán hófehér hab az üres tortán...

Fénytelenül, lénytelenül szálló kósza rabság.

Kit angyalnak hittem egykor - nem más,

Mint az önmagába zárt, megláncolt szabadság.

Ki elveszett hajdan az út porában

- S most hazugságok hálójába kényszerítette önmagát.

Aki saját sírját megásván – most mindörökre –

Élőhalott koporsólakóvá vált.

Az utolsó út

Lelkem végső szava Velencébe húz...

Ott szeretnék búcsút inteni a létnek

- Mi a mélybe húz.

Hadd lássam még utoljára - Adriát!

Hadd legyek vendéged - örökre, Velence!

Hadd kortyoljam el utolsó kávémat - szívem városában!

Hadd mondjam ki a végszót - szívem dallamának!

Boldogan szeretnék meghalni - még így, utoljára...

Szent Márk téren, gondolában

- Várom hófehér halálom;

A vérvilágban.

Szívem megszakadt

- Az örömteli fájdalomtól.

Lelkem nyugalmat kért - most honol.

Sors-jegyem lejárt. Nem leszek ember - soha már.

Orchideák tengerében,

Hófehér álmok végtükrében

- Édes dallammal szívemben -

Kiutazom életemből...

Ez volt létem - az utolsó út...

Árvák és Angyalok

Árvák…

Magányos, elhagyott

Gyermekek

Az élet

Zűrös

Partján.

Sorsuk

Sanyarú,

Gondterhelt

Világán

Túllépve

Élnek ők.

Sötét börtön

Jelenti a

Véget –

Életfogytig tartó

Rabosságban

Élnek.

Lelkük tiszta,

Mégis mocskos –

Beporolták

Már

E polcok.

Porosz szigor,

Nyomorélet…

Mégis…

Szemükben a fény

Csillan meg.

- „Bárcsak lenne fényéletem!”

- „Bárcsak szeretnének engem!”

- „Bárcsak felszabadítana egy kedves lélek!”

- Bárcsak, bárcsak, bárcsak…

Reményekkel élnek.

Reményekkel –

Talán

Megmenekül lelkük,

S

Megszűnik

E rémes

Világ

Körülöttük.

… Talán

Van még

Valahol –

Egy

Érző

Lélek…

Kinek

Árvák

Jelentik

A

Létet.

Kinek

Szeretete

Felcsillan

A

Fényben –

S

Örökül

Fogadja

E csendes

Kis

Reménykedőket.

Mert a

Szívük

Sötétség helyett

Szeretettel, s

- e rideg falak közt is -

Melegséggel

Éltetett,

És

Sohasem

Veszik el

Szemükben

A

Félelem.

Egy

Angyalra

Várnak,

Ki

Megválthatja őket –

Aki

Fénnyel, s

Szeretettel

Öntözi

Lelküket.

Mert

Mernek

Álmodni! –

Minden szebb, és

Jobb lesz.

Ők az

Örök Reménykedők –

Létükben egy

Angyal

Élete

Nevet

Fel.

Angyalok

Vigyázzák

Édes

Kicsi

Lelkük –

Fénycsillagot

Vonnak

Szívük

Köré -

Belül.

- Szeretlek titeket,

Drága kicsi lények!

- Ti vagytok

A

Fény

Az

Életemben!