Búcsú a szívedtől

Bárcsak szólíthatnálak kedvesemnek!

Bárcsak hozzám tartoznál!

Olyan jó lenne, ha engem ölelnél!

Ha a támaszod lehetnék!

Ha mindenben segíthetnék neked!

De mindez csak egy álom,

S félek, örökké az is marad…

Én tiszta szívemből szeretlek,

S örökkön-örökké szeretlek,

És sohsem feledlek el…

Mindig kiállok majd melletted!

Napról-napra egyre jobban félek…

Attól rettegek, hogy egyszer megházasodsz.

Tudod, nem akarlak visszatartani,

De nekem egy életre szóló,

Örökké gyötrő fájdalmat okoznál,

Amit soha senki sem tud majd begyógyítani…

Félek, teljesen összetörnék…

Tudom, nincs jogom megfosztani a boldogságtól,

S épp ezért, megértem, ha mást szeretsz.

Ezúton elbúcsúzom a szívedtől,

S a szívem kapuit megnyitom a fájdalom előtt…

Vigyázz magadra! Szeretlek, kedves, mindörökké!

Egy kedves lélekhez…

Édes-kedves lélek, annyira szeretlek!

E világon nálam jobban senki nem szerethet!

Reménykedve fekszem, reménykedve kelek,

Állandó kétségben utánad epedek!

Kétségek közt élek, hisz te oly boldog vagy...

Mosoly az arcodon kedves gazda nálad,

Szomorúság szele nem csapdossa házad...

Reménykedem éjjel, reménykedem nappal,

Azt remélem, egyszer csak az enyém leszel!

Csak engem ölelsz majd, csak engem szeretgetsz...

Álmodozva nézek ki a nagyvilágba,

S elmerengek azon, vajon mért vagy árva...

Lehet, hogy őt várod, de nem tudod, hol keresd?

Hidd el, én is így éltem, s nem tudtam, hol lehet!

Érted égő szívem várja oly szüntelen,

Mikor jön el a perc, s leszek a kedvesed…

Csak erre várok, s arra hogy átölelj…

Csókodra vágyom, mely tüzes, mint az éj,

S lángoló szerelmedre, mely csak értem ég!

Bárcsak te is ugyanígy éreznél!

Annyira más vagy te, mint a többi ember,

Édes-barna szemű, tüzes tekintettel.

Barna hajad megcsillan a fényben…

Én ekkor csak nézlek, ámuldozva nézlek.

Nincs nélküled élet, hisz te vagy a szívem,

Bármikor meglátlak, tiéd tekintetem.

Érted dobog szívem, érted él a lelkem,

Életemet bármikor feláldoznám érted!

Napról napra nő az irántad érzett szerelmem.

Attól tartok itt hagysz: de ugye nem teszed meg?

Te vagy az életem, te vagy a végzetem,

Kérlek, szeress engem, még hogyha nem is megy!

Kérlek, csak próbáld meg!

Miért nézünk egyszerre egymásra?

Miért nevetsz, ahányszor rád nézek?

Tudod, hogy szeretlek?

Bárhogy is legyen, én mindig ott leszek!

Ott leszek, és segítek neked, nem hagylak magadra sohasem!

Még ha nem is szeretsz, ha másé is a szíved,

Kérlek, azt engedd meg, hogy őrangyalod legyek!

Szeretnélek éjjel, szeretnélek nappal…

Buzgó szerelemmel, tüzes tekintettel…

Bárcsak enyém lennél, csak egy csók erejéig!

Hidd el, megköszönném, hisz oly boldoggá tennél!

Vigyáználak éjjel, vigyáználak nappal…

Védő tekintettel, örök szerelemmel…

Vallomásom

Volt egy férfi…

Igen, volt egy férfi,

Egy bájos teremtés,

Kit mindennél jobban szerettem.

Valaha rabul ejtette szívem,

S többé már nem menekültem.

Gyönyörű, gesztenyebarna haja,

S legalább olyan csodás,

Beszédes szemének pillantása

Fogva tartotta szívem, lelkem.

Számomra mindig is

Feltűnő jelenségnek számított:

Ő volt a srác az Édenből.

Részemről, bármily meglepő,

Szerelem volt első látásra.

Képzetem minduntalan őt hajszolta,

S felé hajtott minden.

Hatalmas hév vett erőt rajtam.

Minden erőmmel küzdöttem ellene,

De mégis: hiába.

Nem volt semmi, amivel

Kitéphettem volna őt a szívemből.

Szerettem, és ezen semmi sem változtatott.

Ő volt mindenem,

Ami csak lehetett.

Ő adott erőt a jövőhöz.

Sajnos, csak egy viszonzatlan,

Örökké reménytelen szerelem volt,

De az én életemet mégis megváltoztatta:

Megtanított önzetlenül szeretni.

Nem bánom, hogy ő nem szeretett,

De boldoggá tett a tudat, hogy én szeretem.

Máig is szeretem, mint jóbarátot,

S örökkön-örökké szeretem őt…

Tiltott szerelem

(Mit is ér az élet, ha sohasem lehetünk azzal, akit szeretünk?!)

Hatalmas titkot őrzök a szívemben.

Egy titkot, mely igen nagyon gyötör.

Szeretek egy fiút, kimondhatatlanul,

Való, igaz szerelemmel.

Sajnos, szívem tévútra lelt nála,

Szeretnem őt nem szabadna,

Mégis szívbe zártam.

Ő álmaim örök vára,

Gondolatim fő fonála.

Boldog, biz csak akkor vagyok,

Ha velem tart őrangyalom.

Olykor félénk, olykor erős,

Biztos, ím csak vele vagyok.

Szeme csodás csillogása…

Tekintete fény forrása,

Sokatmondó, beszéd háza.

Vele lenni pompás dolog!

Ölelésre, csókra vágyom!

Miket beszélsz, drága lelkem?

Szeretem, de nem lehetne!

Csókolnám, de nem lehet!

Megölelni mért nem lehet?

Hiányzik e dicső lélek!

Nem szabadna, hozzá érjek!

Nem szabadna átölelnem!

Kínszenvedés így az élet!

Kit szeretek, ne szeressem?!

Örülök, hogy őt szeretem,

Csodálatos, ifjú szívem!

Nem bánom, hogy tiltott nekem!

Miért ver szívem oly hevesen?

Sosem bánom, őt szeretem,

Boldog is csak vele legyek!

Irtózatos fájdalommal élem meg a napjaim,

Talán ma már mást ölelnek hőn áhított fényeim…

Kihűlt idő

Havas téli kertek,

Hófehér ablakok,

Hulló, fehér pelyhek,

Csodaszép jégcsapok.

Havas téli éjek,

Jéghideg nappalok,

Rideg, hűvös szelek,

Kihűlt kis otthonok.

Drága nyári éjek,

Tűzforró nappalok,

Kalandos, szép órák,

Újabb hétköznapok.

Fájó, őszi emlék,

Elmúló nappalok,

Elsuhant órácskák,

Boldog, régi napok.

Egykori szép emlék,

Virgonc karácsonyok,

Meglepetésművek,

Családi programok.

Csúszkálás a jégen,

Vihánc percről-percre,

Várva-várt karácsony

Ünnepe köszönt be.

Egyik szemem sírna,

A másik nevetne,

Rég őrzött szerelmem

Ím megdermedne.

Nálad-nélkül élve

Nincs itt élet nékem,

Örökké szeretlek,

Édes kicsi fényem!

Hiányzol

Adria habos tengerpartja

Választ el most tőled,

De hiába a többszáz kilóméter,

Szívem mégis téged keres.

Nem feledlek, nem is tudlak,

Szívem régen őriz téged:

Olyan, mintha velem lennél,

S fognád kezem, hogy ne féljek.

Távol, messze minden tőlem,

Hiányzol már nagyon, érzem.

Hiányzik az egész lényed,

Lelkem könnyes tenélküled.

Hol lehetsz most? Merre járhatsz?

Jó érzés, ha mellettem vagy:

Életerőt kapok tőled.

Mint egy igaz barát,

Kiben vakon bízom:

Békét, s lelki megnyugvást

Hozol életembe.

Jó érzés, hogy türelmes,

És megértő vagy sokmindenben,

Tanácsokkal látsz el,

S felvidítasz engem.

Érzem, már megtaláltam mindazt,

Mit oly régen kerestem:

Az igaz barátot

Benned leltem meg...

Tengerparti naplemente

Parány rózsaladik szeli át a csendet,

A lemenő nap fényében megcsillan a tenger.

Szivárványban fürdik az éjfekete égbolt,

Kinek gyönyörűszép, fehér sirály bókol.

Hűvös, szikrázó hullámok gyengéd karja ringat,

A vízpart puha homokján sétálgatok egymagamban.

Romantikus tengerparti naplemente, s telihold a társam,

Ebben a hihetetlenül szép, vadregényes, komótos magányban.

Nyugodt, békés már a tenger, szemem sem bántja fény,

De hirtelen fekete sirályok érkeznek fölém.

A telihold is más fényben pompázik, s elborít a fény:

Reád emlékezem, s lelkem sajog belé.

Felrémlenek régi képek, minden emlék visszatér...

Már nagyon fáj hiányod, de mégis, oly nyugodt köröttem a lég.

Hűvös szél keze simogatja arcom, s lelkem él,

De az igaz barátságod számomra mindennél többet ér.

Hatalmas sziklák ölelése altat, s ébreszt.

Bárcsak itt lehetnél te is, s megölelnél engem...

Már csak a hold fénye villan fel a vízen:

Talán egyszer majdan, én is remélhetek...

Mesék

Majd egyszer egy fiú is biztos elbűvöl-

Ezt mondtad egyszer, drága barátom.

De én már nem hiszek a mesékben.

Volt egy álmom, hogy egyszer majdan

Nekem is lesz párom,

De tovaúszott, akár egy hűvös szellő,

S megláttam a jéghideg világot.

Én bizony már nem remélek,

S nem hiszek a szerelemben.

Fájó szívvel kell kimondanom,

De fáj az élet, nagyon-nagyon.

Már egy jó ideje elhagytam a gyermeki fátyolt,

S azóta csak csalódás ért, nem lelém világom.

Egymagamra hagyott lettem, elhagyott a zápor.

Eddig nem volt senki, ki mellettem állna,

Fájó szenvedés volt életem világa.

Csupán egy fekete sirály a társam,

Ki féltő szeretettel vár ma.

Drága barátom, örülök, hogy ismerhetlek.

Féltve őrzött szeretettel gondolok rád,

S remélem, barátságunk örökkön-örökké tart,

S féltő szeretettel vigyázunk egymásra majd.